Megújult a hortobágyi lúdtenyésztés

2012. October 9.

Fazekas: Magas minőségű magyar élelmiszert venne Kína

2012. June 20.

Kína magas feldolgozottságú, egészséges élelmiszereket szeretne importálni, és kész arra, hogy magyar termékeket vásároljon – mondta a miniszter.

 A vidékfejlesztési miniszter a kínai mezőgazdasági minisztériumban Nju Tunnal, a magyarországi kapcsolatokat is felügyelő miniszterhelyettessel tekintette át a két ország együttműködését az agrárium területén. A mintegy kétórás megbeszélésen véglegesítették egy kínai-magyar tudományos és technológiai együttműködési promóciós központ létrehozásának tervét is.

A központ közvetlen kapcsolatot, adatszolgáltatást biztosít majd a kutatóintézetek és az állami hivatalok között – mondta a miniszter, aki kiemelte, hogy a kínai mezőgazdasági tárca is támogatja az elképzelést, hogy Magyarországon közös tulajdonú, vállalati formában működő kereskedőház létesüljön.

Fazekas Sándor a megbeszélésen felvetette a szarvasmarha embriók értékesítésének, valamint a baromfitartási technológia átadásának lehetőségét. Mint mondta, az előbbinek rendkívüli a jelentősége a genetikai állományjavításban, a hús, vagy a tejhozam fokozásában. A magyar szakértelem mindkét területen eséllyel keres magának piacot Kínában – vélte a tárcavezető.

“Magyarországot meghívták több kiállításra és fórumra, így a sanghaji szakkiállításra, a SIAL-ra is, ahol közösségi standdal fogjuk képviseltetni magunkat mintegy ezer négyzetméteren” – mondta Fazekas Sándor. Peking egy kelet- és közép-európai borászati kiállításra, továbbá az őszi mezőgazdasági termékvásárra is várja a magyar résztvevőket – tette hozzá.

Fazekas Sándor és delegációja kedden találkozott Belső-Mongólia Tungliao városának nyolctagú, városvezetőkből, mezőgazdasági szakemberekből és vállalkozókból álló küldöttségével. A miniszter szerint a magyar-kínai kapcsolatokban a konkrét együttműködést érdemes térségi kategóriákban tervezni. A magyar termelési kapacitásokat is figyelembe véve a 2,5 milliós Tungliao, valamint a 20 milliós Belső-Mongólia kiváló terepe a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi kooperációnak.

Debrecen testvérvárosának szakemberei ezúttal leginkább a szőlőtermesztés és borkészítés területén keresték az együttműködés lehetőségét, s a miniszteri delegáció ígéretet tett arra, hogy lehetővé teszi számukra a területen jártas magyar borászok közreműködő támogatását. Fazekas Sándor kedden egy piacot is meglátogatott, korábban pedig a főváros egyik Carrefour áruházában vette szemügyre az árukínálatot, s igyekezett a vásárlói szokásokra következtetni.

 

Forrás: MTI | 2012. április 24. kedd 23:01

http://www.hirado.hu/Hirek/2012/04/24/18/Fazekas_Kina_kesz_magas_minosegu_magyar_elelmiszerek_vasarlasara.aspx

Fazekas Sándor Kínában tárgyal

2012. June 20.

Kínai élelmiszerminősítő vállalat létesülhet Magyarországon, és egy kereskedőházként is működő közös beszerzési, termeltetési társaság is megvetheti lábát – tájékoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az MTI-t hétfői tárgyalásairól Pekingben.

Látogatásának első napján a magyar miniszter tárgyalt Csen Lei vízügyi miniszterrel és tárcaközi vízügyi megállapodást írtak alá szakmai együttműködésről. A tárcavezető a Vízügyi Erőforrás Minisztériumában tízpontos szándéknyilatkozatot írt alá, melyben meghatározták a jövőbeni együttműködés területeit, így például a vízellátást és szennyvízkezelést, az integrált folyami vízgyűjtő gazdálkodást és az árvízi kockázatcsökkentést. Megállapodtak abban is, hogy nemzetközi vízügyi eseményeken összehangolják a munkájukat.

“Magyar részről bemutattuk a Vízipari Klasztert és átadtuk az együttműködésben érdekelt vállalatok listáját, míg kínai részről külön is érdeklődést mutattak olyan típusú tapasztalatcserére, amelynek révén jobban megismerhetik az uniós vízvédelmi jogot és vízgazdálkodást” – mondta a miniszter. Magyarországot meghívták az úgynevezett Sárga-folyó fórumra is. Fazekas Sándor felkereste a környezetvédelmi minisztériumot is, ahol hasonló témák voltak terítéken, s a magyar fél felajánlotta olyan eljárások hasznosítását, amelyek magyar találmányokhoz kötődnek.

A kiterjedt jogkörrel rendelkező kínai Karantén hivatalban, amely egyszerre felügyelő és engedélyező hatóság, a magyar élelmiszerek Kínába irányuló exportjának útját igyekezett egyengetni a miniszter. A húsipar kiemelt területei között a sertés, a kacsa, a liba és a nyúl voltak, de szóba került a hőkezelt termékek exportja, illetve késztermékek, konzervek értékesítése is.

Kína annyi élelmiszert vásárol külföldről, amennyit az EU megtermel – húzta alá a tárcavezető, kiegészítve azzal, hogy fontos tudni: mire van kereslet, nem lehet úgy értékesíteni, hogy az eladó nincs tekintettel a felvevőpiacra, a kínaiak igényére. Fazekas Sándor Cse Si-ping (Zhi Shiping) hivatalvezető miniszterrel folytatott tárgyalásán nyitottságot tapasztalt arra a felvetésre, hogy hozzák létre a Karantén hivatal egy fiókintézményét, kirendeltségét Magyarországon, ami az importengedélyezési eljárást gyorsabbá és rugalmasabbá tenné. A kínai minősítés rendje ugyanis bonyolult és hosszadalmas.

A miniszter ehhez kapcsolódóan elmondta, az országos hatáskörű gabona, olaj és élelmiszer ellátási tanácsnál úgyszintén felmerült egy olyan közös, ötven-ötven százalékos tulajdoni hányadú vállalat megalapításának a gondolata, amely az országhatáron is túlnyúlóan integráló, termeltető feladatot is elláthat.

A magyar vidékfejlesztési miniszter kedden folytatja hivatalos pekingi tárgyalásait és találkozik Niu Dun kínai mezőgazdasági miniszterhelyettessel.

A magyar-kínai agrár-külkereskedelem az elmúlt két évtizedben deficites volt, jóllehet a mérleghiány csökkent. A Kínából származó élelmiszergazdasági import pl. 2008-ban mintegy 8-szorosa volt az oda irányuló magyar agrárkivitelnek. A 2009-es import-export arány már „csak” 3,7-szeres, a 2010-es statisztika pedig már „csak” 2,3-szeres importtöbbletet mutatott, mely 2011-re is jellemző volt. A változások mögött a magyar agrárexport élénkülése és a kínai import visszaesése húzódik meg.

Magyarország képviselteti magát a 2012. május 9-11. között megrendezett SIAL China, Shanghai kiállításon és vásáron. A külpiaci terjeszkedés jegyében 100 m2-es közösségi standon állítunk ki. Élelmiszerexport választékunk eddig a húsipari termékekre, vízi szárnyas és vadhús árukra, borokra koncentrálódott, de tekintettel a kialakulóban lévő módosabb társadalmi rétegekre, a delikátesz és kényelmi termékek felé is nyitunk.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája, MTI)

forrás: www.kormany.hu

2012. április 22. és 26. között a Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által vezetett delegáció útja

2012. June 20.

Tárgyalások folytattak a delegáció tagjai (többek között Varga Ferenc, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. vezérigazgatója) a Kínai Mezőgazdasági Minisztérium tagjaival.  A képen Varga Ferenc adja át ajándékát Niu Dun miniszterhelyettes úrnak, mely egy hortobágyi szürke marha szarvából faragott tülök.

A magyar delegáció látogatást tett egy borászatban és egy manufaktúra üzemben.

 

 

Tizenhat baromfitenyésztési elismerés a 75. OMÉK-on

2012. March 8.

Sorry, this entry is only available in Magyar.

A Hortobágyi Lúdtenyésztő zRt. bemutatkozó filmje a II. Nemzetközi Toll és Pehely Fesztiválon

2011. December 14.

Sorry, this entry is only available in Magyar.

Zhao Shucong találkozott a magyar mezőgazdasági államtitkárral

2011. December 5.

Sorry, this entry is only available in 中文 and Magyar.

Sun Yunfei találkozott Kardeván Endre magyar mezőgazdasági miniszterhelyettessel és delegációjával

2011. December 5.

Sorry, this entry is only available in 中文 and Magyar.

(English) Chinese-Hungarian goose breeding cooperation

2011. December 2.

Dr. Kardeván Endre, State Secretary at the Ministry of Rural Development has reported about great success at the Second International Feather Festival. According to him; the Chinese-Hungarian goose breeding cooperation is more and more successful.
Goose breeding has a long history in Hungary. Our country has world-famous geese species and technology as well in the fields of incubation and breeding. Hungary helps China in this latter area – writes Index.

Szerző: tradeeditor

Megnyílt a II. Kínai Nemzetközi Toll- és Pehelyfesztivál Luanban ünnepélyes keretek között

2011. December 2.

Sorry, this entry is only available in 中文 and Magyar.