Ludas Matyi orosz módra: Sokadszorra se fizet a vevő

2007. September 17.

Egyes magyar és orosz minisztériumi körök igencsak kellemetlen helyzetbe kerülnek a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. miatt. A cég kormányzati biztatásra kezdett egy orosz együttműködésbe, ám partnerük immár másfél éve nem fizet, és egyre szerényebb állami segítséget kapnak.

Mától szerdáig Budapesten orosz-magyar gazdasági együttműködési kormányközi bizottsági ülést tartanak, ahol információink szerint egy kényesnek mondható téma, pontosabban egy cég története is szóba kerül a felek között. A Hortobágyi Lúdtenyésztő (HL) Zrt. körüli fejlemények azért válnak immár egyre kellemetlenebbé orosz és magyar állami körökben is, mert a vállalat éppen minisztériumi “megkeresésre” és ösztönzésre vágott bele egy oroszországi üzletbe, ám partnerük a beruházás egy jelentékeny részét immár másfél éve nem hajlandó kifizetni. (A HL a hortobágyi fehér lúd fajtafenntartója, amely fajta a hazai tenyésztés közel 30 százalékát adja.) Éppen ezért az elmúlt években a társaság vezérigazgatója, Varga Ferenc a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, Magyarország moszkvai nagykövetségét és legutóbb már a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) is kereste. Az előbbi két helyről időnként ígéreteket kap, ám a pénze azóta sem érkezett meg. A MeH-től azonban még nem válaszoltak.

Lapunknak a vezérigazgató kifejtette: tavaly közel 400 millió forintos forgalmat produkáló cégnek valóban van egy csaknem 163 ezer dolláros (30 millió forint körüli) kinnlevősége Oroszországban, s ma már nem sok elképzelésük van arról, hogy hogyan hajtsák be. Hozzátette: bár nagyon idegenkedtek tőle, azért az “oroszországi kaland” igen biztatóan kezdődött, igaz, ők egyáltalán nem keresték az üzletkötési lehetőséget.

A történet még 2004 nyarán kezdődött, amikor is a Külügyminisztérium meghívására az oroszországi Csuvas köztársaságból a gazdasági együttműködés élénkítése érdekében szakemberek érkeztek Magyarországra. Az orosz agrárszakemberek egy része, akik a víziszárnyasok tenyésztési lehetősége felől érdeklődtek, egy külügyminisztériumi megkeresés után végül is a HL Zrt.-hez irányították őket. A szakemberek alighanem elégedetten távoztak – jegyezte meg Varga, mert októberben a csebokszári székhelyű, részvénytársaságként működő Berjozka agráripari cég tulajdonosa meghívta őket a kinti lehetőségeket felmérni. Hiába volt azonban a látogatás, a HL szakemberei nem akartak kötélnek állni, és eltekintettek volna az együttműködéstől. Egy szakmai és idegenforgalmi nap keretében nem sokkal később azonban ismét orosz látogatók, az Orosz Föderáció budapesti nagykövete és a föderáció állami számvevőszékének az elnöke, Szergej Sztepasin is a magyar társaságnál járt – a program megtartását az Oroszország budapesti nagykövetsége kérte a vállalattól. Itt ígéretet kaptak az együttműködés problémamentességére, és mielőbbi megállapodást sürgettek. Erre kapacitálták őket a magyar nagykövetség munkatársai is. Összességében ebben a “támogatásban”, ígéretben bíztak, s végül is szerződést is kötöttek, majd 2005 májusában megkezdték szállítást és a technológia kiépítését is. Emellett több magyar szakember is kiutazott Oroszországba, akik a munkálatokat ellenőrizték. Kisebb késésekkel ugyan, de a Berjozka ekkor még fizetett.

A probléma akkor lett súlyosabb, amikor 2006 márciusában a régióban kimutatták a madárinfluenzát, ami lényegében ellehetetlenítette a további munkát. Ekkor megállapodtak abban, hogy egy időre felfüggesztik az együttműködést, az addig elvégzett munkát viszont elszámolják. E szerint a know-how-ért összesen 162,5 ezer dollár járt volna a HL-nek. Az erről szóló számlát az orosz fél be is fogadta, s ígéretet tett, hogy heteken belül fizet, ám a pénz nem érkezett meg. Ezt követően a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak és a moszkvai magyar nagykövetségre is többször írt levelet a HL vezérigazgatója, ahol végül is Benedek Fülöp szakállamtitkár és Székely Árpád nagykövet is segítséget ígért. Ennek eredményeként tavaly szeptemberben tartott, ugyancsak kormányközi bizottsági ülésre utazó orosz delegációba a Berjozka Rt. tulajdonosa, Fjodor Ermolajev is bekerült, s a magyar “oldalra” Varga Ferencet is meghívták. Az orosz vállalat vezetője a megbeszéléseken elismerte a tartozást, és ismét ígéretet tett a fizetésre. A pénz azonban ezúttal sem jött meg.

Varga ezt követően újabb leveleket írt a szaktárcának és a nagykövetségnek, ahonnan már lassabban érkeztek a válaszok, és egyre kevesebb konkrétumot tartalmaztak. A vezérigazgató, mikor a mostani kormányközi megbeszélésekről tudomást szerzett, ismét szeretett volna a magyar tárgyalók közé kerülni, ám már nem hívták meg. Ezt követően egy újabb levélben a Miniszterelnöki Hivatalnak is jelezte gondjait, ám innen eddig még választ sem kapott. Hozzátette: jelenleg csupán arról tud, hogy “alkalmas időben felvetik a problémáját a megbeszéléseken”. Jelenleg csupán egy dologban bíznak: az elmúlt másfél év során az Orosz Korrupcióellenes Szövetséget is megkeresték, ahol “hatékony” segítséget ígértek. Ennek viszont borsosan mérik az árát, összesen 83 ezer rubelt, valamivel több mint 600 ezer forintot kell kifizetniük, igaz, ezt siker esetén visszakapják. Az üggyel kapcsolatban a FVM-t is kerestük, ám pénteken nem kaptunk választ kérdéseinkre.