Fu Guangzhao magyar vendég üzletembert fogad

2009. Июнь 29.

Varga Ferenc és Fu GuangzhaoJúnius 29-én délután Fu Guangzhao városi párttitkár, a városi népi gyűlés állandó bizottságának elnöke az International Nagyszálló első emeletén fogadta a városunkba lúdtenyésztéssel kapcsolatos projekt tárgyában tárgyalásokra érkező Varga Ferenc urat, a magyar Hortobágyi Lúdtenyésztő ZRt. vezérigazgatóját és delegációját. A találkozón megjelent továbbá Sui Jianbo városi párttitkár-helyettes és Gong Huaguo polgármester-helyettes.

Fu Guangzhao kifejezte örömét, hogy a delegációval öt hónap után ismételten találkozhat. Kijelentette, hogy az utóbbi évek során Rushan város a kiváló földrajzi elhelyezkedésére, kiváló erőforrásbeli és környezeti adottságaira támaszkodva tovább fejlődött a kifelé nyitás irányában, teljes körűen erősítette mind a hazai mind a külföldi technológiai tapasztalatcserét és együttműködést, a város gazdasága egyre inkább exportorientált, s sorra — másra települnek be vagy létesülnek fontos termelőágazatok. Kiváltképp az utóbbi két évben Rushan kitart a mezőgazdasági termények minőségének regionális felügyelete mellett, mellyel elősegíti az egész város gazdaságának stabil és viszonylag gyors fejlődését. Sikeresen elindította a «biztonságos», «bio termény» és «nagy hatékonyságú»mezőgazdasági termékcímkéket, a háziszárnyasok tartási körülményei kiválóak, források bőségesek — ezek mind kiváló alapot képeznek a külfölddel való együttműködésre. A magyar Hortobágyi Lúdtenyésztő Vállalat Rushant választotta, hogy itt vesse meg lábát és indítsa útjára beruházását és fejlődését. Ez a döntés feltétlenül egy újabb és magasabb szintre fogja emelni a vállalkozást. Fu Guangzhao kifejezte, hogy Rushan város pártbizottsága, a városi kormányzat teljes erejével támogatja és segíti a vállalkozást abban hogy megoldja a fejlődése során jelentkező nehézségeket, hogy a Hortobágyi Lúdtenyésztő Vállalat rushani befektetése jól megtérüljön, és megvalósuljon «a kölcsönös tisztelet, a kölcsönös egyenlőség, a közös nyereség és közös fejlődés».

Varga úr köszönetét fejezte ki a városnak, hogy a projekt megvalósulásában ilyen nagy támogatást kap. Mint mondta, Rushan földrajzi elhelyezkedése kiváló, erőforrásai bőségesek, természeti környezete gyönyörű, és rendkívül alkalmas beruházásra, fejlődésre. Különösképpen a Rushan városi párbizottság és városi kormányzat nagy hatékonyságú munkája az, amely miatt e projekt megvalósulása elé nagy várakozással tekint. Mint kifejtette, a jövőben minél gyorsabban megszervezi a pénzösszeget és a szakembereket, hogy felgyorsítsa a projekt fejlődését, és mihamarabb megkezdődhessen a termelő tevékenység.

Rushani tartózkodása alatt Varga Ferenc úr, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Vállalat vezérigazgatója Shandong tartományi Shengquan Csoport Kft. igazgatótanácsának elnökével, Qiu Yanmo úrral aláírtak egy kínai- magyar házi víziszárnyas együttműködési szerződést.